Feljelentés a PITEE ellen! Üzent a Rendőrség

A Budapesti Rendőr- Főkapitányság eljárást folytat rágalmazás vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A PITEE egyesület több, mint tízenöt éve küzd azért, hogy Magyarország egy demokratikus jogállamá váljon. Mi mindig betartjuk a törvényeket! Ezért, a törvényi keretek között, mindenben együttműködik az ügyészséggel és a rendőrséggel.
Eb ura fak-óff! Varga Zs. András nem királyunk!
Alkotmányjogi panasz a devizahitelesek védelmében! Megtámadtuk a 6/2021. számú PJE határozatot és Varga Zs. András bírói kinevezését. A 6/2021. számú PJE határozat sérti a tisztességes eljárás követelményét, mert a PJE határozat, önkényesen, négyszintűvé alakítja át az egyébként háromszintű bírósági rendszert. (lsd. 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 41/B.~§ (1) bekezdés) Továbbá a […]
Függessze fel az Emberi Jogok Európai Bírósága a Felhatalmazási Törvény végrehajtását!
Április elején három alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be az Alkotmánybírósághoz a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányrendeletek és törvény ellen. A veszélyhelyzettel kapcsolatos jogszabályok ugyanis súlyosan sértik az emberi jogokat. Ezen jogszabályok alkalmazása helyrehozhatatlan károkat okoz nap mint nap. Az Alkotmánybírósági törvény azonban nem teszi lehetővé ideiglenes intézkedés elrendelését. Ezért kérjük az Emberi Jogok Európai Bíróságát, hogy függessze fel […]
A Strasbourgi Birosag elutasitotta a devzahitelesek beadvanyait
Kedves Édeklődők, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította a devizahitelesek 2015-2016-ban benyújtott beadványait. Strasbourgi bíróság Elutasító határozat 2018.02.15. A bíróság több éven át ült a beadványokon. Az elutasító határozatot a devizahitelesek meghallgatása nélkül hozta meg. Az eultasító határozat indokolást nem tartalmaz. A bíróság eljárása jól mutatja, hogy a strasbourgi bíróság sem veszi komolyan a […]
Küldjön nyílt levelet az Európatanács főtitkárának elnökéhez – Tisztelt Jagland úr

Az Emberi Jogok Európai Bírósága jelenleg több eljárásban is vizsgálja a magyar devizahiteles törvények jogszerűségét. A Velencei Bizottság pedig már több szakvéleményt is készített a magyar bírósági rendszer működéséről. Jagland úr az Európa Tanács főtitkára. Jagland úr vezeti azt a nemzetközi szervezetet, amelyinek részei az Emberi Jogok Európai Bírósága, és a Velencei Bizottság. Jagland úrnak […]
Irány Strasbourg – Autó és Személyi Hitelesek
A PITEE egyesület vállalja azoknak a deviza alapú autóhiteleseknek és deviza alapú személyi hiteleseknek a jogi képviseletét, akik az Emberi Jogok Európai Bíróságától akarnak jogvédelmet kérni a parlament bankmentő lépéseivel szemben (2015. évi CXLV. törvény). Az európai emberi jogokkal ellentétesnek tartjuk azt, hogy a parlament törvényi eszközökkel az adósokra terhelte az árfolyamkockázat okozta veszteségeket. Célunk, […]
A strasbourgi ügyek 30%-a a devizahiteles törvények ellen irányul
A PITEE egyesület segítségével már 63 devizahiteles eljárás indult a strasbourgi emberi jogi bíróságon. Dr. Berke Barna, államtitkár, márciusban elmondta, hogy 2015 végén 136 eljárás volt folyamatban a magyar állam ellen. Ha ehhez hozzáadjuk az idén indult devizahiteles eljárások számát, akkor jelenleg az összes eljárás kb 30% a devizahitelesek ügyében zajlik. Az államtitkár az ügyek gyarapodásával […]
A Strasbourgi bíróság befogadta a devizahitelesek beadványait (második kör)
A Strasbourgi bíróság – második nekifutásra – befogadta az egyesület által készített beadványokat. Már több mint húsz ügyben kaptunk a bíróságtól visszajelzést arról, hogy a bíróság a benyújtott kérelmet iktatta. Tavaly decemberben arról adtunk hírt, hogy a strasbourgi bíróság elutasította a devizahitelesek első közös kérelmét (A strasbourgi bíróság nem fogadta be az első csoportos keresetet, 2015.12.04). Akkor […]
Az Alkotmányvédelmi Hatóság a diktatúra szilárd támasza
Elküldtük Strasbourgba az Alkotmánybíróság 33/2015. sz. határozatának angol nyelvű fordítását. Célunk, hogy felhívjuk az Európa Tanács főtitkárának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának a figyelmét arra, hogy az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata súlyosan sérti az alapvető emberi jogokat. Az Alkotmánybíróság jogfelfogása elfogadhatatlan egy demokráciában. A következő hetekben kezdjük el küldeni az Emberi Jogi Bírósághoz azoknak a […]
A strasbourgi bíróság nem fogadta be az első csoportos keresetet
A strasbourgi bíróság nem fogadta be a PITEE egyesület júliusban benyújtott első csoportos beadványát (Első strasbourgi eljárás, 2015.07.06). A határozat nem tartalmazza az elutasítás indokait. A döntés végleges. Az ellen fellebbezni nem lehet. (36981/15 sz. határozat). Az elutasítás több okból is váratlanul ért minket. Egyrészt korábban már benyújtottunk egy beadványt azonos indoklással, amit a bíróság […]
Az összes devizahitelesnek joga van a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni jogorvoslatért
A magyar bírói kar jelenleg semmi jelét nem mutatja annak, hogy megváltoztatná az ítélkezési gyakorlatát a devizahitelek érvénytelenségével kapcsolatban. Az Emberi Jogok Európai Bíróságához kell fordulnia jogorvoslatért annak a devizahitelesnek, aki azt akarja, hogy az ügyében egy független bíróság hozzon tisztességes eljárás keretében ítéletet. Mi ebben segítünk mindenkinek.
Mit érdemes tudni a strasbourgi eljárásról?
November 15. napjáig lehet csatlakozni a PITEE egyesület által indítandó második csoportos strasbourgi eljáráshoz. A csatlakozáshoz szükséges teendőket a weboldalunkon elolvashatja. Az elmúlt napokban rengeteg emailt kaptunk a strabsourgi bírósági eljárással kapcsolatban. Mi az emberi jogok európai bírósága? Mi az emberi jogok európai egyezménye? Milyen tevékenységet fejt ki az emberi jogok európai bírósága? Milyen esetekben fordulhatunk az […]
Csatlakozzon a második csoportos strasbourgi keresethez!
A PITEE egyesület vállalja azoknak a devizahiteleseknek a jogi képviseletét, akik az Emberi Jogok Európai Bíróságától akarnak jogvédelmet kérni a magyar kormány bankmentő lépéseivel szemben. Álláspontunk szerint az európai jogállami hagyományokkal összeegyeztethetetlen az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata (8/2014 (III. 20.), 3147/2015, 3168/2015 (VII. 24.)), ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy forduljon az Emberi Jogok Európai Bíróságához jogorvoslatért. Júliusban indítottuk el az első […]
Első strasbourgi eljárás – Vége a regisztrációnak
Kedves Devizahitelesek! A jelentkezési határidő lejárt az első strasbourgi eljáráshoz. A 2015 június 15-én meghirdetett strasbourgi eljáráshoz kapcsolódóan (Regisztráció – Négy lépés Strasbourg!) kérjük, hogy most már senki ne küldjön dokumentumokat az egyesület címére! Közel 80 fogyasztó jelezte részvételi szándékát. Az adatok feldolgozásán jelenleg dolgozunk. A sikeres valamint a hiányos regisztrációkról az érintetteket külön emailben a lehető leghamarabb értesíteni fogjuk. Kérjük, figyeljék […]
Célegyenesben a regisztráció – Indítson Ön is eljárást strasbourgban!
Kedves Devizahitelesek! Már csak néhány napig lehet a strasbourgi eljáráshoz csatlakozni. Javasoljuk minden devizahitelesnek, aki keresetet akar indítani Strasbourgban a magyar állam ellen, hogy időben adja postára a regisztrációhoz szükséges dokumentumait! (A dokumentumokat küldje el 2015.06.30-ig!) A július 4. napja után érkező postai küldeményeket, nem fogjuk tudni továbbítani Strasbourgba. A most induló eljárásokhoz minden devizahiteles csatlakozhat, aki korábban beadta az „Alkotmányjogi […]
Két kereset már Strasbourgban van! Regisztráljon Ön is!
A PITEE egyesület támogatásával már két devizahiteles kereset elindult az Emberi Jogok Európai Bíróságán a bankmentő törvények ellen. Az eljárásokat elindító fogyasztók azt kérik a strasbourgi bíróságtól, hogy állapítsa meg az emberi jogaik sérelmét, az eljárások felfüggesztése, valamint a deviza-alapú hitelszerződések törvény által kierőszakolt módosításai miatt. A PITEE egyesület vállalja azoknak a devizahiteleseknek a jogi képviseletét, akik ugyancsak […]
Regisztráció – Négy lépés Strasbourg!
A PITEE egyesület vállalja azoknak a devizahiteleseknek a jogi képviseletét, akik az Emberi Jogok Európai Bíróságától akarnak jogvédelmet kérni a magyar kormány bankmentő lépéseivel szemben. Ahhoz, hogy az Ön ügyét is megvizsgálja az Emberi Jogok Európai Bírósága az alábbi négy lépést szükséges megtennie: Meghatalmazás valamint a belépési nyilatkozat aláírása; A szükséges dokumentumok összeállítás és postázása; […]
Elindult az első devizahiteles kereset strasbourgi bírósághoz
SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest, 2015. január 25. Elindult az első devizahiteles kereset strasbourgi bírósághoz. Az Alkotmánybíróság több hónapja szándékosan nem tűzi napirendjére a devizahitelesek alkotmányjogi panaszait. Az Alkotmánybíróság ezzel megsérti a devizahitelesek emberi jogait. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke védi a devizahitelesek emberi jogait arra vonatkozóan, hogy az elindított kereseteikről a bíróságok ésszerű időn belül döntsenek. Az […]