Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk!
Kedves Olvasóink! Örülünk, hogy figyelemmel követték munkánkat az elmúlt év során! Idén novemberben volt a harmadik évfordulója annak, hogy elkezdtünk jogállami eszközökkel küzdeni a deviza hitelek semmissé nyilvánítása érdekében. Az idei év eredményei mutatják, hogy a lassú víz, partot mos.
Alkotmányjogi panasz a szerződések kiegészítései ellen! – Hiánypótlás minta
Minden devizahitelesnek azt javasoljuk, hogy adjon be az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt a devizahiteles „mentőcsomag” ellen. A kormány által kitalált „adósmentés” ugyanis súlyos terheket rak a devizahitelesek vállára. A deviza alapú hitelszerződések törvény erejével kierőszakolt módosításai pedig ellentétesek az emberi jogok európai egyezményének 6. cikkével. Az általunk javasolt beadvány mintáját az alábbi linken érheti el: Életbe lépett […]
Több száz devizahiteles már elindult Strassburg felé
Az Alkotmánybíróság tájékoztatása szerint eddig 209 devizahiteles nyújtott be alkotmányjogi panaszt a devizahiteles törvények ellen. Ez a szám azt mutatja, hogy már több száz devizahiteles készül kártérítési pert indítani a magyar állam ellen az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Ez a szám ugyanakkor rendkívül alacsony, ha összevetjük azzal, hogy több mint 10.000 devizahiteles indított keresetet a […]
Az összes beadvány minta egy helyen
Minden devizahitelesnek azt javasoljuk, hogy adjon be az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt a devizahiteles „mentőcsomag” ellen. A kormány által kitalált „adósmentés” ugyanis a súlyos terheket rak a devizahitelesek vállára. A deviza alapú hitelszerződések törvény erejével kierőszakolt módosítása pedig ellentétesek az emberi jogok európai egyezményének 6. cikkével. Életbe lépett az önkényes elszámolási törvény – Akarja-e Ön egy […]
Közérdekű adatigénylés III. rész – Három a magyar igazság?
Lassan egy hónapja folytatunk levelezést Dr. Bitskey Botonddal, az alkotmánybíróság főtitkárával, annak érdekében, hogy megtudjuk, hány devizahiteles fordult jogvédelemért az Alkotmánybírósághoz „devizahiteles mentőcsomagok” miatt. Kinek az érdekeit védi az alkotmánybíróság titkolózása? (2011.11.10.) Közérdekű adatigénylés II. rész – Hány eljárás zajlik az Alkotmánybíróságon? (2011.11.17.) Úgy tűnik, közeledünk a célunkhoz, mert Dr. Bitskey Botond azt írta legutóbbi levelében, hogy ha […]
Közérdekű adatigénylés II. rész – Hány eljárás zajlik az Alkotmánybíróságon?
A múlt héten adatigénylést nyújtottunk be az Alkotmánybírósághoz annak érdekében, hogy kiderüljön hány devizahiteles fordult az Alkotmánybírósághoz jogvédelemért a deviza-hitelszerződések törvénnyel kierőszakolt módosításai ellen. Az Alkotmánybíróság az adatkérelmünket nem teljesítette, mert állítólag nem tudják megmondani, hogy jelenleg hány eljárás van folyamatban. Az eljárásokra vonatkozó adatok ugyanis, Dr. Bitskey Botond főtitkár úr állítása szerint, csak negyedévente derülnek […]
Kinek az érdekeit védi az alkotmánybíróság titkolózása?
A múlt héten azt javasoltuk a devizahiteleseknek, hogy védjék meg magukat a törvény erejével kierőszakolt szerződésmódosítások ellen. Ennek érdekében nyújtsanak be alkotmányjogi panaszt az bankmentő törvény és az önkényes elszámolási törvény (2014. évi XXXVIII. törvény és 2014. évi XL. törvény) ellen az alkotmánybírósághoz. Életbe lépett az önkényes elszámolási törvény – Akarja-e Ön egy életen át nyögni ennek az elszámolásnak […]
Életbe lépett az önkényes elszámolási törvény – Akarja-e Ön egy életen át nyögni ennek az elszámolásnak a terheit?
Alkotmányjogi panasz a deviza alapú hitelszerződések módosításai ellen! Az Országgyűlés két törvényt alkotott az elmúlt hónapokban, amelyekkel módosítani próbálja a deviza alapú hitelszerződések tartalmát (2014. évi XXXVIII. törvény és 2014. évi XL. törvény). A szerződések törvény erejével kierőszakolt módosításai azt a célt szolgálják, hogy kijavítsák a szerződések azon hiányosságait, amelyek a szerződések semmisségét okozzák. A kijavított szerződések alapján […]
Alkotmányjogi panasz az eljárások felfüggesztése ellen! – Hiánypotlás minta
Szeptember elején azt javasoltuk a perben álló devizahiteleseknek, hogy nyújtsanak be alkotmányjogi panaszt a peres eljárások felfüggesztése ellen. A peres eljárások felfüggesztése (és várható ítélet nélküli lezárása) ugyanis több százezer forintos kárt is okozhat a perben álló devizahiteleseknek. (A kormány és a bíróságok büntetni készülnek a pereskedő devizahiteleseket? 2014.08.25) Az Alkotmánybíróság október elején hiánypóltási leveleket küldött […]
Amnéziában szenved-e a Bankszövetség jogi munkacsoportja?
Ezen a héten kezdi vizsgálni az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék bírái által benyújtott alkotmányossági kifogásokat a Bankmentő törvénnyel (2014. évi XXXVIII törvény) kapcsolatban. A múlt héten a Bankszövetség jogi munkacsoportja közzétette érveit a Bankmentő törvénnyel szemben. Ebben a bejegyzésben lándzsát törünk a Bankszövetség jogi érvelése mellett. A Bankmentő törvény számtalan okból alaptörvény-ellenes. Érveinket mi is elküldjük az Alkotmánybírósághoz. Továbbá […]
Közérdekű kereset a Lombard Lízing ellen – Folytatódik a bírósági aktatologatás
A Kúria 2014. szeptember 30. napján tárgyalta a PITEE egyesület Lombard Lízing Zrt. ellen benyújtott közérdekű keresetét. A PITEE egyesület felülvizsgálati kérelme a Szegedi Ítélőtábla 2014. március 26. napján kelt elutasító ítélete ellen irányult. Szegedi Ítélőtábla korábbi ítélete szerint közérdekű keresettel nem lehet olyan általános szerződési feltételeket támadni, amelyek már nincsenek hatályban. Elbukták a devizaadósok a […]
Alkotmányjogi panasz a Bankmentő Törvény ellen (töltse le a dokumentumot)
A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) az alkotmánybírósághoz fordul 2014. évi XXXVIII. törvény („Bankmentő Törvény”) valamit az Alkotmánybíróság 8/2014 (III. 20.) sz. határozata miatt. Az egyesület arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja felül saját korábbi álláspontját és állapítsa meg a Bankmentő Törvény rendelkezéseinek az alaptörvény-ellenességét. Ebben a bejegyzésben közzétesszük a beadványunkat.
Devizahitelek: A szavak helyes használatának a helyreállítása – Nyílt levél Orbán Viktornak
MINISZTERELNÖKSÉG Orbán Viktor Miniszterelnök Budapest Kossuth Lajos tér 2-4. 1055 Tárgy: Devizahitelek A szavak helyes használatának a helyreállítása. Budapest, 2014. szeptember 16. Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! Hivatkozással idén év elején küldött nyílt levelemre (A Kúria aláássa a kormány gazdaságpolitikai eredményeit (6/2013. PJE), 2014.01.08.) most ismét a devizahitelesek ügyében írok Önnek. A devizahitelek érvényessége körüli […]
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak a devizahitelesek
A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) azt akarja elérni, hogy a strasbourgi bíróság vizsgálja meg az Alkotmány-bíróságnak azt a március határozatát, amiben az Alkotmány-bíróság jóváhagyta a „clausula rebus sic stantibus” elvének alkalmazását a törvényhozásban. Az egyesület álláspontja szerint az Alkotmánybíróság korábbi határozata ellentétes az európai jogállami hagyományokkal. Annak érdekében, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága vizsgálni tudja 2014. évi XXXVIII. […]
Folytatódik a közérdekű kereset a Lombard Lízing ellen – Tárgyalás 2014.09.30.
Folytatódik a közérdekű kereset a Lombard Lízing ellen. Jogszerűek voltak-e a Lombard szerződési feltételei? Erre a kérdésre várjuk a választ a felülvizsgálati eljárásban. A tárgyalás időpontja: 2014. szeptember 30. 11:00 Budapest V. Markó utca 16. 2. terem Ebben a bejegyzésben áttekintheti az eljárás eddigi menetét és letöltheti a Kúria idézését.
Alkotmányjogi panasz az eljárások felfüggesztése ellen!
A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) az alkotmánybírósághoz fordul az OTP Bank ellen folyamatban lévő közérdekű kereset felfüggesztése ellen. Az egyesület azt javasolja a perben álló devizahitelesnek, hogy nyújtsanak be alkotmányjogi panaszt az eljárások felfüggesztése ellen. Az eljárások felfüggesztése sérti a devizahitelesek tisztességes eljáráshoz fűződő alapjogát. Továbbá az eljárások várható lezárása akár milliós nagyságrendű kárt […]
Jogszerű-e az eljárások felfüggesztése?
Az Országos Bírói Hivatal tájékoztatása szerint közel tízezer peres eljárást függesztettek fel a bíróságok a devizahitelek rendezését célzó törvény alapján (Tízezer devizaper áll le országszerte, 2014. július 30.). Ez a törvényi szabályozás, valamint az a tény, hogy ezt a szabályozást a bíróságok szó nélkül végrehajtották, újabb bizonyítékai annak, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás nem független a kormány […]
A kormány és a bíróságok büntetni készülnek a pereskedő devizahiteleseket?
Jogszerű-e a a bírósági eljárások felfüggesztése? Ki fogja kifizetni a perilletéket? Ki fogja kifizetni a fogyasztók jogi képviselőit? Mit lehet tenni, ha a posta kézbesítette az eljárást felfüggesztő végzést? Szavazzon: ki fizesse az eddigi eljárások költségeit? Augusztusban állítólag tízezer devizahiteles pert függesztettek fel a bíróságok. Az eljárások felfüggesztése, a 2014. évi XXXVIII. sz. törvény szerint legfeljebb az év végéig tarthat. Pont […]
Kikértük az ügyvédi irodák megbízási szerződéseit
Tárgy: Adatigénylés – Megbízási Szerződések Másolatai Dátum: 2014. augusztus 15. 9:21 Címzett: ugyfelszolgalat@nfm.gov.hu Tisztelt Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter! A Magyar Nemzetben megjelent mellékelt híradás szerint, a Nemzeti Fejlesztesi Miniszterium az alábbi ügyvédi irodákkal kötött megbízási szerződést az állam képviseletére a bankok által indítandó devizahiteles perekkel kapcsolatban: CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda; Kovács, […]
Ismét pályázunk állami támogatásra (Magyar Nemzeti Bank – Civilháló)
Az egyesület finanszírozása hosszú ideje megoldatlan. Eleinte nem pályáztunk állami támogatásra, mert úgy gondoltuk, amíg szabadon, nyíltan és határozottan kritizáljuk a hatalmi elit és az állami szervek működését, addig nincs esélyünk pályázati támogatást nyerni. Ezzel egyidejűleg azt reméltük, hogy a munkák eredményei alapján eljut hozzánk annyi önkéntest támogatás, amennyi működésünkhöz szükséges. Első pályázatunkat idén év […]
Fogyasztóvédelmi Elemzés (Devizahitelezés)
Az egyesület megbízásából független fogyasztóvédelmi elemzés készült a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2000-2009 közötti devizahitelezési gyakorlatáról. Az elemzés 6 hitelintézet devizaalapú fogyasztói jelzáloghitel-szerződését és 4 pénzügyi vállalkozás gépjármű-kölcsönszerződését vizsgálta. Töltse le az elemzés teljes szövegét: Fogyasztóvédelmi Elemzés a Hitelintézetek és Pénzügyi Vállalkozások Devizahitelezési Gyakorlatáról 2000–2009 (4,5 MB) Az elemzés legfontosabb megállapításai:
Megjelent a Konzervatív Kassza
A kiadvány az egyesület elmúlt éves tevékenységét foglalja össze. A 2010-es év számunkra az elmúlt 3 év legaktívabb és legsikeresebb éve volt. Több olyan témában is felemeltük a szavunkat, amelyek fogyasztók széles körét érinti. Talán ennek köszönhetően az egyesület egyre ismertebbé vált, így 2010-ben tagjaink és támogatóin száma is növekedett. A kiadványt idén már majdnem 100 […]
PPO – Felszámolási eljárás indult az Investech Kft ellen
Eredeti cikk: http://pitee.wordpress.com/ A Heves Megyei Bíróság felszámolási eljárast indított az Investech Kft ellen. A felszámolási eljárást elrendelő végzést ebben a cikkben teljes terjedelmében közöljük. Az egyesület álláspontja szerint nincs a Heves Megyei Bíróságnak helyi illetékessége a társaság ellen felszámolási eljárást indítani, mert az Investech Kft székhelye nem Heves megyében van (l. törvény a csődeljárásról és […]
PPO – A Heves Megyei Főügyészség válaszolt
Eredeti cikk: http://pitee.wordpress.com/ A Heves Megyei Főügyészség 2010. szeptember 15-án válaszolt a 2010. augusztus 10-én elküldött levelünkre. A válaszlevelet ebben a cikkben teljes terjedelmében közöljük. A főügyészség tett két fontos lépést az Invesztech Kft. ügyében: felügyeleti eljárást kezdeményezett a gazdasági társaság ellen a Heves Megyei Bíróságnál, továbbá nyomozást rendelt el a Btk. 299.0 (1) bekezdés a) […]
PPO – A Heves Megyei Bíróság válaszolt
Eredeti cikk: http://pitee.wordpress.com A Heves Megyei Bíróság 2010. augusztus 26-án válaszolt a 2010. augusztus 10-én elküldött levelünkre. Ha összehasonlítjuk az eredeti beadványunkat az bíróság válaszával, akkor számunkra az az egyik feltunő különbség, hogy a mi beadványunkban minden állítás tényekkel, adatokkal vagy a cégtörvény rendelkezéseivel alá van támasztva. Ezzel szemben a bíróság levele csak állításokat tartalmaz, az […]
PPO – Levél a Heves Megyei Bírósághoz és Ügyészséghez
Eredeti cikk: http://pitee.wordpress.com/ Tisztelt Hölgyem/Uram! Márciusban az Investech Kft. áthelyezte székhelyét Budapestről Heves városba. A Heves Megyei cégbíróságon bejelentett új cím: „3360 Heves, 029/6 Hrsz.” (Cégközlöny 2010.5.13, 19. szám 62780. oldal). A székhelyen kívül másik cím nincs a cégjegyzékben feltüntetve, ezért a Cégtörvény (Ctv. 2006/V) alapján feltételezhetjük, hogy a bejelentett székhely egyben a „a központi ügyintézés […]
FAIR Guide – EXPO Guide „egykutya”
. Az elmúlt hetekben többen érdeklődtek nálunk, hogy vajon az „FAIR Giude”-dal kapcsolatos álláspontunk („FAIR Guide – A nagy átverés” 2010. május 5, „FAIR Guide – Javasoljuk, hogy törölje az adatait” 2010. június 4. ) alkalmazható-e az „EXPO Guide” elnevezésű weboldalra is. Megvizsgáltuk az „EXPO Guide” weboldalon található információkat és beszereztük az „EXPO Guide” által használt adatlapot. Ezek […]
PPO – Csődvédelmet kért az Investech Kft
Eredeti cikk: http://pitee.wordpress.com/ A PPO.hu weboldalt üzemeltető Investech Kft. áthelyezte székhelyét egy cím nélküli területre és csődeljárást kezdeményezett maga ellen 2010. május 21-én. Úgy tűnik, az társaság ügyvezetői és tulajdonosa mindent megtesznek annak érdekében, hogy elvonják a fedezetet a társaság hitelezői elől. A jelenlegi helyzet alapján elképzelhető, hogy mire a Gazdasági Versenyhivatal, az ügyészség és a […]
FAIR Guide – Javasoljuk, hogy törölje az adatait
Az internetes „FAIR Guide” adatbázis használatát az egyesületünk által felkutatott nemzetközi kiállításszervező cégek nem javasolják. A FAIR Guide adatbázist üzemeltető Construct Data Publishers a.s. (Sturova 4., 811 02 Pozsony, Szlovákia) sok regisztrált felhasználótól megpróbál több ezer euró „díjazást” kicsalni. Ezenkívül nem kizárt, hogy az üzemeltető a regisztrált adatokat illetéktelen személyeknek hozzáférhetővé teszi. Annak érdekében, hogy vállalkozását […]
FAIR Guide – A nagy átverés
Információink szerint továbbra is perrel fenyegeti a Construct Data Publishers a.s. (Sturova 4., 811 02 Pozsony, Szlovákia) azokat a kis- és középvállalkozásokat, akik kitöltötték és aláírva visszaküldték az „Exhibitors Directory for Fairs and Exhibitions” elnevezésű adatlapot. Álláspontunk szerint a Construct Data Publishers a.s. követelése teljesen alaptalan. Minden érintett kis- és középvállalkozásnak javasoljuk, hogy ne fizesse ki a Construct Data […]
Levél az OTP Bank Nyrt-nek
PPO – Éves regisztrációs díj Tisztelt Hölgyem/Uram! A http://ppo.egyebek.hu weboldalon olvastuk az OTP Bank Nyrt. válaszlevelét azokra a kifogásokra, amelyeket bankkártya-tulajdonosok emeltek a www.ppo.hu weboldal éves regisztrációs díjának terhelése miatt (A weboldalon közzétett szöveget csatoltuk ehhez levelünkhöz (1.sz. melléklet)). A válaszlevelében az OTP Bank Nyrt. azt az álláspontot képviseli, hogy a éves regisztrációs díjat a […]
Jogtalanul módosították a PPO.hu általános szerződési feltételeit
A polgári törvénykönyv (Ptk.) egyik legfontosabb alapelve, hogy a szerződések tartalmát a felek szabad akaratukból, közösen állapítják meg. Az általános szerződési feltételek sajátosságai miatt a Ptk. meghatározza azokat a feltételeket, amelyeket be kell tartani ahhoz, hogy egy adott általános szerződési feltétel a szerződés részévé váljon. A www.ppo.hu oldalon alkalmazott szerződéskötési eljárás nem tartja be az […]
Érvénytelenek a PPO.hu előfizetői szerződései
A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület álláspontja szerint a www.ppo.hu oldalon alkalmazott szerződéskötési eljárás nem felel meg az elektronikus úton (interneten) történő szerződéskötésre vonatkozó szabályoknak. Emiatt nem jött létre érvényes szerződés a www.ppo.hu weboldalon árusító kereskedő(k) és a regisztrált fogyasztók között. Szerződés hiányában a kereskedő(k) általános szerződési feltételei sem érvényesek, és a fogyasztókat nem lehet kötelezni az éves regisztrációs […]
Kitől kérjük vissza a pénzünket? („chargeback”)
2010. január közepén 2490 forinttal megterhelték a www.ppo.hu weboldalon regisztrált fogyasztók bankkártyáját „PPO Light 2010 Tagság” megjelöléssel. A bankkártyákra terhelt összeget minden bizonnyal a svájci székhelyű CENTILLION Consulting and IT Technology AG kapta, amely a www.ppo.hu weboldalon keresztül árulja szolgáltatásait. A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület álláspontja szerint érdemes kifogást emelni a bankkártyát kiállító banknál a […]