A Kúria közzé tette a harmadik jogegységi határozatát a deviza-alapú hitelszerződésekkel kapcsolatban (PJE 6/2013, 2/2014, 1/2016).

A jogegységi határozatok indoklása alapján nyilvánvaló, hogy a jogegységi határozatok célja nem az igazságszolgáltatás.
A Kúria bíráit kizárólag az a cél motiválja, hogy megfosszák a devizahiteleseket törvényes jogaiktól, és ezzel a devizahitelesek nyakába varrják az árfolyamkockázat okozta terheket.
A Kúria határozatai bizonyítják, hogy Magyarország nem jogállam.
A jogegységi határozatokat is meg lehet támadni a demokratikus Európai fórumokon.
A PITEE egyesület meg fogja tenni a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a demokratikus európai fórumok a lehető leghamarabb megvizsgálják a jogegységi határozatokat.
Mindenki segítségét kérjük!
A PITEE egyesület azonban túl kicsi ahhoz, hogy egyedül rá tudjuk irányítani az európai döntéshozók figyelmét a devizahitelesek jogfosztására.
Egyes pereket el tudunk indítani (Irány Strasbourg – Autó és Személyi Hitelesek, 2016.05.27), de ez nem elég ahhoz, hogy a jogegységi határozatokat gyorsan és hatékonyan megtámadjuk.
Szükségünk lesz a lehető legtöbb segítségre annak érdekében, hogy ne kelljen minden devizahitelesnek külön pert indítania.
Kérünk mindenkit, aki fel akar lépni a nemzetközi fórumokon a jogegységi határozatok ellen, hogy iratkozzon fel a levelezőlistánkra és figyelje a weboldalunkon közzétett híreket!
Hamarosan közzé fogjuk tenni a megfelelő beadványokat.
Üdvözlettel
PITEE
Iratkozzon fel a jobb-oldali oszlopban a Hírlevelünkre, Likeoljon minket a Facebookon és kövessen minket a Twitteren, hogy az elsők között értesüljön az eredményeinkről!

A PITEE egyesület sokmindent megtett az elmúlt években annak érdekében, hogy a devizahitelesek érdekeit képviseljük:
- 2013. július 4. napján az általunk képviselt ügyben állapította meg a Kúria egy deviza-hitelszerződés semmisségét (Képmutatás azt állítani, hogy a fogyasztók érdeke a deviza-alapú hitelszerződések érvénybentartása);
- 2014. ápirlis 17. napján az általunk indított közérdekű keresetben állapította meg a Fővárosi Törvényszék az OTP Bank egyoldalú szerződésmódosítását lehetővé tevő szerződési feltételének a tisztességtelenségét (Az OTP szerződési feltétele tisztességtelen!);
- 2015. január 5. napján a mi kérésünkre kezdte el vizsgálni az Európai Bizottság a devizahiteles törvények jogszerűségét (A devizahitelesek ügye foglalkoztatja az európai demokratikus intézményeket);
- 2015. április 1. napján a mi kérésünkre kezdte el vizsgálni az Emberi Jogok Európai Bírósága a devizahiteles törvények jogszerűségét (Ki viseli a devizakockázatot?);
- 2016. májusában a mi munkánknak is köszönhetően irányult a strasbourgi ügyek 30%-a a devizahiteles törvények ellen (Több mint 60 beadvány a devizahiteles törvények ellen);
- 2016 nyarán az autó és személyi hiteleseknek is el fogjuk küldeni a beadványait a strasbourgi bírósághoz (Irány Strasbourg – Autó és Személyi Hitelesek).
A jogegységi határozatok esetében azonban a PITEE egyesület nem tud egyedül hatékonyan fellépni a demokratikus európai fórumokon.
Több százezer adós nyögi a forintosított deviza hitelek terheit. A lehető legtöbb adós összefogására szükségünk lesz ahhoz, hogy megdöntsük a jogegységi határozatokat.
Ehhez kérjük mindenki segítségét!

1/2016. Polgári jogegységi határozat
a deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződések tárgyának és törlesztő
részleteinek meghatározásával kapcsolatos elvi kérdésekről
A Kúria Polgári Kollégiumának jogegységi tanácsa a kollégiumvezető által – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a 34. § (1) bekezdésére figyelemmel – indítványozott jogegységi eljárásban meghozta a következő jogegységi határozatot:
1. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 213. § (1) bekezdés a) pontja által előírt követelménynek, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – a kölcsön összegét forintban (lerovó pénznem) határozza meg, feltéve, hogy az így meghatározott kölcsönösszeg devizában (kirovó pénznem) kifejezett egyenértéke pontosan kiszámítható az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában a folyósításkor, az akkor irányadó árfolyam figyelembe vételével.
2. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja által előírtaknak, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – kiszámítható módon tartalmazza a törlesztő részletek számát, összegét és a törlesztési időpontokat. A törlesztő részletek összege kiszámíthatónak tekintendő, ha a szerződés rögzíti legalább azokat az adatokat és azt a számítási módot, amelyek alapján a törlesztő részletek összege az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában az egyes törlesztő részletek esedékességekor pontosan meghatározható.
3. Ha a deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – tartalmazza az 1. és a 2. pontban írtakat, a szerződéskötést követően közölt egyoldalú jognyilatkozat (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv, fizetési ütemezés) a pénzügyi intézmény fogyasztónak nyújtott tájékoztatásának minősül, amely nem érinti a szerződés létrejöttét vagy érvényességét.
Budapest, 2016. június 6.
forrás: Kúria
Kérjük, támogassa egyesületünk tevékenységét!
A legkisebb adomány is számít.
Bankszámlaszámunk: Számla tulajdonos:
Pénzügyi Ismeretterjesztő és
Érdek-képviseleti Egyesület
Számlavezető Bank:
ERSTE Bank Hungary Zrt.
Bankszámlaszám
11600006-00000000-40556309
Támogatását nagyon köszönjük!
